CLICK HERE FOR FREE BLOG LAYOUTS, LINK BUTTONS AND MORE! »

2010. október 22., péntek

Nemzetközi Babahordozó Hét 2010

Az egész úgy kezdődött, hogy egy vidám kis csapat, a Nyíregyházi Babaklub mamái elhatározták, megünneplik a Nemzetközi Babahordozó Hetet és csatlakoztunk az amerikai szervezők rendezvénysorozatához, 26 másik ország más-más városaival egyetemben.

Nem volt könnyű dolgunk, mert mindannyiunknak gyerekek mellett, édesanyaként kellett helytállni és szervezni a programunkat, mégis remekül alakult minden, ami annak köszönhető, hogy mindannyian nagyon lelkesen vetettük bele magunkat a munkába és lelkesedésünk magával ragadta a várost, így számos érdeklődővel és támogatóval büszkélkedhettünk.

Különleges élmény volt átélni azt, ahogy sok-sok munka, idő, energia árán megvalósult az álom, amit célul tűztünk ki magunk elé hónapokkal ezelőtt. Erőfeszítéseinket siker koronázta, hiszen érdekes, sokoldalú programsorozatot kínáltunk, színvonalas előadásokkal, csodálatos előadókkal, az érdeklődés pedig nem maradt el, rengeteg család ellátogatott a Vasutas Művelődési Házba.

A Rajzpályázatunkra közel száz pályamunka érkezett, öröm volt látni, ahogy a gyerekek megfestették, "Ölben lenni jó!". Nehéz dolga volt a zsűrinek, elmondásuk szerint rengeteg feltűnően tehetséges gyermek vett részt a megmérettetésen. Végül a győztesek listáját illetően egyöntetű döntést hozott a Homonyik Éva Katalin, Hámori Zsuzsanna és Dankóné Németh Erika által alkotott szakmai zsűri.

A rajzpályázat győztesei:

1.. korcsoport (óvodások):
I. Veszeli Zsófia (Ligeti Óvoda, 6 éves)
II. Kukk Máté (Ligeti Óvoda, 6 éves)
III. Ráthy Milán Zétény (Ligeti Óvoda, 5 éves)

2. korcsoport (1-2. osztályos általános iskolások):
I. Szabó Dorina Kyra (Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskola, 7 éves)
II. Páll Norbert (Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 7 éves)
III. Némethy Viktória (Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskola, 7 éves)

3. korcsoport (3-4. osztályos általános iskolások):
I. Herman Fanni (Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 9 éves)
II. Katona Kitti (Szőlőskerti Általános, Angol Kéttannyelvű Iskola, 9 éves)
III. Horváth Hanna (Szőlőskerti Általános, Angol Kéttannyelvű Iskola, 10 éves)

Különdíj:
Hamza Hanna (Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskola, 7 éves)
sok-sok szavazattal mind a zsűri, mind a közönség részéről.

A Rajzpályázat támogatója a Mókus Játszóház volt.
Az első helyezettek nyereménye: Születésnapi buli a Mókus Játszóházban 8 főre.
A második és harmadik helyezettek nyereménye: 4 órás bérlet a Mókus Játszóházba.


A Nemzetközi Babahordozó Hét három napos programsorozatát a vidám beharangozó előzte meg, így a Nyíregyházi Babaklub tagjai gyakran szerepeltek a médiában.
Ezúton is hálás köszönet a sajtó képviselőinek, hogy megtiszteltek bennünket a meghívással és segítettek eljuttatni a számunkra és minden baba számára fontos hírt a nyíregyházi lakosokhoz.
Köszönettel tartozunk a Korzó Bevásárlóközpontnak is, amiért lehetőséget kaptunk egy két napig tartó próbahordozásra. Igyekeztünk minél többen részt venni, időnként egész kis bababuli alakult ki.









Csütörtökön elkezdődött végre a buli. :-)
Természetesen a szervezők számára ez csak újabb feladatokat jelentett, de azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy remekül sikerült a rendezvény és szuper volt a hangulat! Sok-sok köszönet és gratuláció a mamáknak, papáknak, babáknak, nagymamáknak, családoknak, akik önfeláldozóan dolgoztak és végig mosolygósan munkálkodtak. Nekik köszönhető, hogy ilyen nagyszerű rendezvény valósult meg. :)







A zenebölcsi nagy sikert aratott, a gyerekek is beszálltak a zenebonába.




A babaúszásról csodaszép képeket láthattunk az előadás alatt.




Nagy örömünkre szolgált, hogy a babahordozás pozitív hatásairól hallhattunk ifj. Dr. Noviczki Miklós előadásában.

A divatbemutató nagyon vidám és színes kavalkád volt. Mindenféle hordozóeszközt láthattak az érdeklődők, újszülöttől kezdve nagyobbacska totyogókig terjedt a korosztály. A legkülönlegesebb Virág volt a Lana Harmóniába kötött ikerlánykákkal.


A többiek is szebbnél-szebb kendőket mutattak be, a csodaszép babák pedig mindenkit levettek a lábukról.

Botond Apukája szemléltette, milyen jól áll a hordozás az apukáknak.


Ilyen szép, színes kis csapat volt látható.








A hordozós városnézés során sok újdonságot hallhattunk a város nevezetességeiről Erikának köszönhetően. Szuper társaság gyűlt össze, csodánkra jártak a járókelők, sőt, a végén még turistalátványosság lett belőlünk.































Egyszer meglepő felfedezést tettünk: csillag alakba rendeződtek a játékok ebédszünetben. :-)

A bébi shiatzu bemutató nagyon jó hangulatban telt, a legtöbb jelenlévő baba finom masszázsban részesült, ugyanis az anyukák hamar kedvet kaptak a pöttömkék kényeztetéséhez.





A babaápolási bemutató is felvillanyozta az anyukákat.


Sokan eljöttek a Ringatóra, ami egyben az évnyitója is volt a foglalkozásnak.



A Mandala Dalszínház vidám gyerekdalokkal ajándékozott meg bennünket. Kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak, mindenki önfeledten énekelt, tapsolt, táncolt. Magával ragadó volt a sok kedves dal, a Hakuna matata! refrénjénél már-már tombolt a közönség.


















Dr. Gönczi Anita a homeopátiáról tartott nagyon érdekes előadást.



Gondolatébresztő volt az Éjszakai gondoskodásról szőtt előadás és beszélgetés.



A mi büszkeségeink voltak a klubtag mamik, Brigi és Zsuzsa, akik az újszülöttkori hordozásról osztották meg a tapasztalataikat, csak úgy, mint a "Saját" pszichológusunk, Dibáczy Zsuzsa, aki az újszülött Ákost ölelve tartott előadást.

Zalán egy pillanatig se volt lámpalázas. :-)

A tombolán rengeteg ajándék gazdára talált, reméljük, mindenki nagy-nagy örömére.

A Babahordozó Hetet bababál zárta le, hatalmas sikerrel. A gyerekek és a szülők is nagyon jól érezték magukat, vidám, kacagó társaság zenélt, énekelt, így ért véget a 2010-es NBH Nyíregyházán...













Sokat tudnék még írni az édesebbnél édesebb babákról, a mosolygós szülőkről, az odaadó, szorgos szervezőkről, a bennünket mindig támogató művelődési házról, de a képek többet mondanak minden szónál...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...